Felnőtt tartalom.

Baj-e, ha buta a miniszterelnök?

2017/01/03. - írta: tardos janos

ceausescu.jpg

A kép Ceausescu dolgozószobáját ábrázolja. Sokba került, ám használatbavétele előtt a diktátor sajnálatosan elhalálozott.

 

Kakuk Gyurinak

Azt hiszem, bárkire nézve baj az, ha buta. Gyerekként kicsúfolják az illetőt az óvodában, az iskolában rajzszöget tesznek a székére, a szülők szégyenkeznek, a tanárok reményvesztetten vonogatják a vállukat. Tessék kisegítő iskolába adni. Aztán még bármi lehet belőle, gázszerelő, a nemzeti bank elnöke, főminiszter, főtolvaj, előtte az élet.

Életem egy korábbi szakaszában, 1990-ben ismertem a jelenlegi miniszterelnököt, egy házban dolgoztunk. Ő volt ott a főnök, én csak egy épphogy megtűrt szerkesztőség munkatársa, mégis szinte naponta találkoztunk. Igaz, ahogy peregtek a hónapok, azért egyre kevesebbet. Eleinte velünk egy konyhában főzte magának a kávét, akárcsak Deutsch vagy Kövér, de aztán már csak a titkárnőjét küldte ki érte. (Akárcsak Deutsch és Kövér.) Egyre elfoglaltabb lett. Mégis, mindenkivel tegező- és köszönőviszonyban volt, a lányoknak-nőknek talán előre is köszönt. Vagy ahogy adódott.

Akkor még nem volt buta.

Még humorérzéke is maradt talán valamennyi, persze attól függ, melyik időszakról beszélünk. Mert napról napra távolodott, egyre több negatív emberi tulajdonságára derült fény.

Gyorsan lett rendkívül óvatos. Néha készpénzt kellett felvennie a fidesz-pénztárból, mint persze nekünk is. Mi havonta egyszer odajárultunk, aláírtuk, felvettük. Ő kétnaponta, kábé a hússzorosát, de nem írta alá. Hogy ez így ne legyen annyira feltűnő, ne kelljen azt mondania: „Nem írom alá!”, inkább a Kövért küldte, az meg aláírt helyette. Egy szép férfibarátság kezdeteihez asszisztálhattunk.

Nem beszélt durván a piciny képviselőcsoport tagjaival sem. A mezei, egyre félénkebb tagokkal Kövér üvöltözött a színfalak mögött, tőle mindenki rettegett (mondjuk páran inkább csak utálták: Fodor, Hege, Molnár Péter és még egyen-ketten). A többiek, méltóságukban kissé megsértve, de azért követték az ukázt. Akkor még értelmiségiek voltak mindannyian, egy olyan pofát, mint mondjuk a Tállai András, a hasukat csapkodva, könnyes szemmel nevettek volna ki. Németh Szilárdot, ha a közelükbe megy, talán még meg is verik. Semjént Kövér nagyon durva szavakkal küldte volna el melegebb éghajlatra.

Aztán Fodor hamar megunta a katonás, parancsolgató stílust, kikérte magának: kitört a belső harc. Orbánnak, Kövérnek attól kezdve csak a feltétlen, vak hűség volt a fontos, az elegendő szavazat. És azt bármilyen hülye leadhatta, megszűnt a párt értelmiségi jellege, megkezdődött a kollektív elhülyülés máig tartó szakasza.

Torgyánt egymás között persze kiröhögték, de amíg még voltak, kellettek a kisgazda szavazatok. Persze őt elég könnyű volt léprecsalni, végül örült, hogy nem kellett börtönbe mennie, mint az államtitkárának, Szabadi Bélának.

Fodorékat kitolták az SZDSZ-be, a kisgazdákat ellehetetlenítették, az aljas Boross Péter beállt a sorba, gazsulált az Orbán-Kövér párnak, a legfőbb ügyészt lemondatták, helyére beültettek egy lelkiismeret nélküli bűnözőt: a mai napig ott ül és röhög a markába.

Lassan ellepték a Fideszt a hülyék, a kompromittáltak, a nímandok, a könnyen kezelhető senkik. A felvételi vizsga egy zsírban tocsogó, vacak rántotta volt Felcsúton: aki fintorgás, hányinger nélkül le tudta nyomni, képviselő lett, aki dicsérte, miniszter. És ezek már egy tányér szart is szívesen megettek volna, hogy legyen egy állami autójuk, hogy parancsolgathassanak, hogy magasabb fizetési osztályba lépjenek. És persze kellett is kóstolgatniuk sűrűn a fekáliát. Aki elég buta volt, és mellé elég erkölcstelen is, máig megmaradt.

Orbán mellettük nem lett nagyobb gazember, mert a lelkiismeretlen pénzéhség a kezdetektől benne volt, akárcsak a kezdeti értelmiségi párttagokkal szemben érzett kisebbrendűségi érzés.

Igaz, végül elbutult.

Korábban harcolnia kellett a társai és az értelmiségi szavazótábor elismeréséért, egyetemi tanárok voltak a tanácsadói. De aztán rájött, hogy kényelmesebb, ha a titkárnője kezeli a laptopját, a mobiltelefonját, szükségtelen mindezeket megtanulnia. És hogy ne legyen a dolog túlságosan feltűnő, egyre hülyébbekkel vette körül magát. Mai miniszterei már nem is értenék, ha összetett mondatokban beszélne hozzájuk. Van amelyikhez személyesen egy szót sem szól, ezek fogyóeszközök, bármikor ugyanolyanra vagy még hülyébbre cserélhetők. És van néhány valóban nehézsúlyú bűnöző is körülötte, ezek főminiszterek (Lázár, Rogán, Balog) vagy olyan fal státuszú alvilági egzisztenciák, mint az ideológiai éceszgébernek kikiáltott G. Fodor vagy Habony, illetve a pénzmosó-fejedelmek, mint a kőbuta, a nevét leírni is képtelen Mészáros vagy a minden gátlás nélküli rulett-Vajna.

Most őszintén: ezeknek mit játssza ő az eszét? Visszaszokott hát az abáltszalonnára és a szotyolaköpködésre, elhízott, mint egy mangalica, egy zseniális szabóval olyan öltönynadrágokat csináltat, amelyek csak azért nem zenélnek, mert nincs rajtuk annyi gomb, mint a harmonikán, és a billentyűket végképp száműzték róluk.

Orbán Viktornak manapság súlyos politikai kérdések nyomják a vállát, például, hogy mennyi fokhagymát kell keverni a házikolbászba, hogy minden nemzetközi tárgyalásán undorral forduljanak el tőle az állam- és kormányfők, és hogy miképp tudna még többet elvenni a szegényektől a családi vagyonának gyarapítása érdekében. Ilyen bel- és külügyi célok eléréséhez persze épp megfelelő munkatárs Szijjártó és Rogán, Lázár már csak habony a tortán.

Hogy mindez jó-e nekünk, és miért nem az, azt már nem én és főleg nem most fogom elmagyarázni senkinek. Akit érdekel, az szerintem már úgyis tudja. A többieknek ez láthatóan megfelel. Nekik magyarázat helyett búcsúcédulákat fogok árusítani, kurva drágán. Így előbb vagy utóbb mindannyian megtaláljuk a számításunkat.

Bréking nyúz: most kaptam Mészárostól táviratot, hogy hatmilliárdot szán ilyesmire, ellenben exkluvizitást kér. Ha nem, a jövő héten simán elüttet, létrával vagy anélkül. (Most korlátlan nyomdai kapacitást keresek.)

 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://egybeirva.blog.hu/api/trackback/id/tr4112095261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fincs_imi 2017.01.04. 09:41:34

Tökéletes, nem lehet ennél pontosabban.

FSP 2017.01.05. 12:25:41

Nagyon jó. Meg kellene próbálkoznod az írással. A prózát javasolnám.

SzabóJózsefné 2017.01.05. 15:36:38

Azt jó lenne egyszer megtudni, mivel kényszerítették Györgyi Kálmánt lemondásra.

Fecsegő52 2017.01.07. 19:43:46

JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓó

Borbála Kopasz 2017.01.23. 07:07:49

Tetszett az írás. Félek, hogy ettől az erőszakos, lenéző, hazudós, tolvaj kormánytól soha nem fogunk megszabadulni. 2018-ig annyi mindent fognak kitalálni, ami az ellenzéknek keresztbe tesz. Itt van mindjárt ez a hirtelen (nyugdíjasokat védő) IDESZ nevű pártocska.) Biztos, hogy a FINESZ találta ki, mert sok nyugdíjas baloldali és elvegyék az ellenzéktől a szavazókat. Ezt kellene minden ellenzéki pártnak a nyug-díjasokkal tudatni, hegy ez egy kamupárt. először is, ahhoz, hogy szavuk legyen be kellene jutniuk a parlamentbe. Annyian meg biztos nem lesznek. Tehát, ha sok nyugdíjas átlép.m ég kevesebb lesz az ellenzék hatalma és még kevesebb lesz a remény a kormány leváltására. Emlékezzünk az utolsó választásra. A sok kis apró kamupártra. Az éjfélig nyitvatartó választási irodákra.Vajon mennyi kamupárt fizette vissza a jelölési pénzt. Egy se. Ez így volt kitalálva. Akik ezt megjátszották pár milliót kaszáltak belőle. Akik meg melléjük álltak, szívhatták a fogukat, ők biztos nem részesültek belőle. Figyeljünk! Vigyázzunk!
süti beállítások módosítása