Első hét, ágyszerelés.

Ágyat nagyon egyszerű szerelni, ha már minden része megérkezett. Nem kell hozzá más, mint bizonyos célszerszámok, némi kézügyesség, sok szabadidő, jó humor, elszántság, legalább két ember, akik folyamatosan tartják egymásban a lelket, illetve rendkívül durván összeszólalkoznak. Mindezt felváltva, egyre rövidülő periódusokban teszik. Az ágyszerelés valójában nem túl időigényes munka, jó esetben egyetlen délután alatt elintézhető, de egy hétnél több még nekünk se kellett hozzá.

Az ágyszerelés menete a következő.

Az ember vesz egy rendkívül ormótlan, nehéz, fogás nélküli, minduntalan szétcsúszó, elemeire hulló, a felsőruházatot összekoszoló, lépten-nyomon felületi hámsérüléseket okozó Ikea-ágyat, olyat, amely lehetőleg hosszabb időt pihent előzőleg egy szenespincében, ahonnan elemenként lépcsőn lehet felvinni az utcaszintre. Ezeket az elemeket, amelyekből a súlyuk alapján látszólag egy katedrális is összeállítható lenne (és valószínűleg könnyebben is, mint egy ágy), szóval ezeket beszuszakoljuk egy óriási furgonba, amelyet előzőleg gondosan megpakolunk üdítőitalos dobozokkal. Ez utóbbi részlet azért fontos, mert bármilyen rövid legyen is az utunk, szinte bizonyos, hogy közben a sofőr fékezni és kanyarodni fog; megannyi kiváló alkalom arra, hogy az ágy hegyesebb, szúrósabb elemei frontálisan ütközzenek a fémdobozokkal, s azok közül néhányat kiszúrjanak. Így olyan ragacsos üdítőmassza keletkezik, amely az ágy elemeinek felületén kiválóan megtapad, onnan eltávolítani lehetetlenség, legalábbis a tudomány mai állása szerint.

Az új helyen, ahová szerencsésen megérkezünk, és ahol a ház előtt a rokkantak részére kizárólagosan fenntartott parkolóhelyen gond nélkül meg is tudunk állni, hamarosan ki fog derülni, hogy az ágy egyes hosszabb, szélesebb, és éppen ezért dögnehéz elemei nem fognak beférni a liftbe, éppen ellenkezőleg, a harmincas évekből kiváló állapotban ránk maradt, pácolt cseresznyefából készült gyönyörű liftszekrény férne bele ezekbe. Az ágynak azonban ezek a hatalmas elemei is felkívánkoznak az ötödikre, a belmagasság békebeli.

Tekintve, hogy csak három vagy négy ilyen nagyobb elemünk van, az ügy megoldható alig másfél óra alatt, már ha a lépcsőfordulókban elegendő falat sikerül közben elhelyeznünk magunkon, illetve ha menet közben apróbb építészeti jellegű kiigazításokat végzünk ezeken a már említett fordulópontokon. (Falleverés, ablakkilicsletépés, véletlen és illetéktelen csöngetés azon nyugdíjas lakótársaink ajtaján, akikkel eredetileg jóba terveztünk lenni, legalább annyira, hogy az első héten még ne hívják ki ránk a rendőrséget, sat.) Fontos, hogy a művelet közben erősen káromkodjunk, izzadjunk, szerezzünk be újabb horzsolásokat, de nemcsak ám a falon, a kezünkön is, lihegjünk, kénytelenek legyünk minden forduló után erősen dohányozni, fröccsöt inni, a tiptopra takarított lakásban mindent összekoszolni. Meg lehet oldani, csak akarni kell.

A liftben felhordott milliónyi többi alkatrész közül – mint utóbb kiderült – csak két apró, jelentéktelen csavar hullott el, valószínűleg egyenesen az aknába vetették magukat, de sebaj, van a város másik végén egy kiváló csavarbolt, ahol majdnem ugyanilyeneket árulnak fillérekért, de erről később.

A liftszekrény maga mindeközben alig sérült, az apróbb, igazán jelentéktelen, szabad szemmel szinte nem is látható karcolásokat simán a második emeleti fiatalokra lehet fogni, büdös kölkei.

Az ágy elemeit szappanos vízzel lemossuk.

Ezt most nem részletezem, nem hatkötetes nagyregényt írok. Amúgy röpke művelet, sokat mondok, ha két órát igénybe vesz, ám az eredménye távolról sem tükrözi a ráfordított időt. Kezünk közben kicserepesedik, pórusainkba láthatatlan por hatol, agresszív lúgos víz marja szét bőrünket. Mindegy, mert megéri. Vagy nem.

De már ezzel is végeztünk, a lakás teleszórva ismeretlen eredetű és célú, ám jól láthatóan össze nem illő elemekkel. Ilyenkor célszerű ismét leülni és dohányozni, abból még baj nem volt. Amennyiben a fröccskészítéshez szükséges adalékokat előrelátóan és megfelelő mennyiségben elhelyeztük a hűtőben, ilyenkor annak sincs akadálya, hogy szervezetünket megfelelő mértékben hidratáljuk.

Mindezek után a netről kinyomtatott összeállítási utasítást kell tanulmányoznunk. Ebben az esetben nem okoz plusz bonyodalmat, ha a papírt fejjel lefelé tartjuk a szemünk elé, hiszen az úgysem erről a speciális ágyról készült, hanem egy tök más, de szintén Ikea-remekműről, az összeállításkor tehát nem kell figyelemmel lennünk ezekre a nehezen beszerzett, ámde teljesen irreleváns információkra. Persze már maga a műfaj, az összeállítási bútorgrafika mint olyan sem alkalmas hasznos információk hordozására, és éppen azokról a kulcsfontosságú műveletekről hallgat a lehető legmélyebben, amelyek elmulasztása vagy elrontása lehetetlenné teszi az ágynak ágyként való funkcionálását, ha egyáltalán eljutunk majd odáig.

Nagy buzgalmunkban és tanácstalanságunkban még az interneten is megnéztünk egy idevágó oktatóvideót, amelyen egy talpraesett pofa három perc alatt szerel össze egy, a miénkéhez hasonlatos ágyat, de mivel a műveletet viccesen felgyorsították, épp a kulcsmomentumok csak elmosódottan látszanak, miközben az aláfestő zene dinamikus és hatásos tust húz. Egy győztes csata után ez természetes is. De mi még nem tartottunk itt.

A mi esetünkben, miután összegányoltuk és szétszedtük különböző irányokban és szögekben az ágydeszkákat, elhelyeztük bennünk a megfelelő fatipliket és csavarokat, az eljárás végén kaptunk egy négyoldalú keretet, amelyet felül a fej, alul a láb határolt le, és igen csinosnak volt mondható. Formájában egy úgynevezett franciaágy külső kontúrjait adta ki, persze azért ehhez is kellett némi képzelőerő. Aminek nem voltunk híján. Ezek után kellett volna merevíteni az egészet.

A merevítés mint olyan, rendkívül egyszerű művelet. Tessék elképzelni a fentebb leírt keretet, olyan durván 180 x 200-as belső méretben, amelynek hosszában középen egy teleszkópos vasrúd feszít, s annak közepén pedig négy csápszerű fémkar lengedez. A fémkarok vékonyak, szintén teleszkopikusak, s négy végükön négy apró kis csavar várja, hogy az ágykeret oldalsó falain helyet találjunk nekik. Illetve kettő.

De most még ne vesszünk el ilyen apró részletekben, hogy hány csavar is az a négy, ami csak kettő. Hiszen bármennyi is lenne, nincs hely sehol, ahová csavarozhatnánk, olyannyira nincs, hogy a csápok el sem érnek az oldalfalakig, illetve derékszögben persze igen, de annyira már nem lehet széthúzni őket, hogy…

De hiszen nem is kell. Sehol sincs ugyanis megfelelő pont, ahová rögzíthetők lennének, még ha három méter hosszúra is kihúzhatóak lennének. Vannak ugyan kútkáva-szélességű, hatalmas csavarokat befogadni képes masszív lyukak, sőt szám szerint éppen négy (vagy hat), csak hát a mi csavarjaink aprók, úgy lötyögnek ezekben a lyukakban, mint Mariban a gyerek. Vagy mi.

Na most ezen elég sokat tököltünk. Közben újabb súlyos fröccsöket küldtünk le, kemény cigarettákat kellett elszívnunk. Egy próbafekvéssel még azt is megpróbáltuk, nem működik-e véletlenül az ágy merevítők nélkül is, majd újból összeszereltük a keretet.

Aznap éjjel még a földre tett matracokon aludtunk. Meg másnap éjjel is.

Harmadnap reggel barátságos, enyhe unszolásra (később a szomszédok által kihívott rendőrök elmentek) felhívtam egy közismert asztalosmestert, sírva könyörögtem neki, hogy jöjjön el, nézze meg ezt a megoldhatatlan feladványt, ácsoljon nekünk új, másik ágyat, tökmindegy, csak estére legyen meg, mert így decembertájt nincs kedvem a Szent István parkban tölteni az éjszakát.

Hát ő legközelebb egy hét múlva jár Pesten, mondta, és nem éreztem ki hangjából azt a fajta férfiszolidaritást, amely közvetlen életveszély esetén szerintem helyénvaló lenne. Akkor már letérdelve és zokogva csak arra kértem, hogy legalább telefonon adjon valami ötletet, amit vállrándítva meg is tett, és harmadikra meg is értettem, hogy mit mond. Hogy ha alulról helyezzük a csápok végét a szélső vas merevítőkben kialakított hatalmas lyukak alá, még az a kis csavar is képes megszorulni bennük, mert a fejük nem fog átesni az egyébként tényleg állati lötyögős lyukakon. Ja, ha csak úgy nem.

És tényleg, most már minden klappolt, még akkor is, ha időközben fény derült a vészes csavarhiányra, a csavarboltban pedig arra, hogy épp ilyen csavar nem is létezik, de van valami hasonló, nem tompa, de hegyes végű, nem rövid, de hosszú, legfeljebb nem tart majd semmit, nem bánom, adjon négyet.

Már három napja áll tehát az ágy, egyelőre nem is esett szét. De egy ágy olyan, mint az élet: a komolyabb terhelési próbák még hátravannak.